Hószárnyú pillangó
Butaság
Csak a test, a hús, az
eleven,
csak a gyönyör, a vágy,
betegen,
csak a kép, a szép, a
csábító,
csak a hűtlent hűnek
hazudó,
csak a bók, csak a csók,
a tömény,
csak a pénz, csak a bank,
a kemény,
csak a most, a van, csak
az érdek,
csak a sok, a több, a
temérdek,
csak a kincs, a nincs, a
bujaság,
csak a magját szóró
butaság.
Túl a fényen
Üveggyöngyök lábad előtt,
s észre sem veszed,
hamisfényű bálványokon
ámul el szemed.
Kirakatokat nézel,
felfújt, műanyag „csodát”,
eldobnád mindezt,
ha tudnád, „Mi van Tovább”!
Fogantatás
Levelekkel játszik a szél,
a fák ujja összeér,
átkarolja testük a nap,
és fénylelke felszakad.
Gyümölcsöt bont ringó ágon,
megfogant most az álom,
és szétterül a föld felett,
elborítja szívemet.
Intim
Félrecsúszott blúzod alól
elővillan formás vállad,
ujjával érinti a nap,
irigykedve nézi szemem,
s ösztönömben vad erővel
töri gátját a szerelem.
Hasonlatok
Hajad fáknak
koronája,
Szemed eső
szivárványa
Ajkad folyó
hullámzása,
Szavad virág
bimbózása,
Csókod tüzek
parázslása,
Lépted fények
villanása,
Szíved napnak
ragyogása,
Lelked lelkem
tükörmása.
A remény
Néha jó, néha vágyom,
néha fáj, néha fázom,
néha bánt, néha szorít,
néha bont, néha szakít,
néha fény, néha árnyék,
néha lét, néha játék.
Néha nem mond semmit sem,
néha ül a mindenen,
néha ördög, néha angyal,
néha megcsal önmagammal.
Ufó
Néhány betonláb,
szögesdrótok,
kerítés sarkából
kifordult oszlop,
horpadt vödör,
rozsdás kanna,
egy régen bedőlt
vizes akna,
ácsolt állvány,
sárga homok,
törmelékek,
romok,
kutya ugat
hosszú láncon,
egy ember áll
a tornácon,
kezében sör,
szájában cigi,
füstje napi
gondjait viszi,
köszönök, figyel,
idegen vagyok,
rádió recseg,
ufókról gagyog.
Misterioso
Felhők között
a madarak,
megtett útjuk
láthatatlan,
röptük könnyű,
halk lebegés,
remény, csoda,
foghatatlan.
Röntgen
Gyökeret vágunk,
hibridet gyártunk,
korcsot nevelünk,
mammont szeretünk,
giccset faragunk,
nihilt kaparunk,
dobozban élünk,
hazug a fényünk,
a rosszal hálunk,
a széptől válunk,
Istent tagadunk,
bűnben maradunk,
mindent feledünk,
óvjuk szemetünk,
felfaljuk létünk,
végszóra félünk.
Akarom
Mikor már majdnem
feladom,
megszólít egy hang:
Nyugalom!
Mikor úgy érzem,
elvesztem,
virágok nyílnak
lelkemben.
Mikor azt hiszem,
fájdalom,
gyönyörré szépül,
s akarom,
akarom,
akarom...
© paudits 2020