Butaság

Csak a test, a hús, az

eleven,

csak a gyönyör, a vágy,

betegen,

csak a kép, a szép, a

csábító,

csak a hűtlent hűnek

hazudó,

csak a bók, csak a csók,

a tömény,

csak a pénz, csak a bank,

a kemény,

csak a most, a van, csak

az érdek,

csak a sok, a több, a

temérdek,

csak a kincs, a nincs, a

bujaság,

csak a magját szóró

butaság.

Túl a fényen

Üveggyöngyök lábad előtt,

s észre sem veszed,

hamisfényű bálványokon

ámul el szemed.

Kirakatokat nézel,

felfújt, műanyag „csodát”,

eldobnád mindezt,

ha tudnád, „Mi van Tovább”!

Fogantatás

Levelekkel játszik a szél,

a fák ujja összeér,

átkarolja testük a nap,

és fénylelke felszakad.

Gyümölcsöt bont ringó ágon,

megfogant most az álom,

és szétterül a föld felett,

elborítja szívemet.

Intim

Félrecsúszott blúzod alól

elővillan formás vállad,

ujjával érinti a nap,

irigykedve nézi szemem,

s ösztönömben vad erővel

töri gátját a szerelem.

Hasonlatok

Hajad fáknak

koronája,

Szemed eső

szivárványa

Ajkad folyó

hullámzása,

Szavad virág

bimbózása,

Csókod tüzek

parázslása,

Lépted fények

villanása,

Szíved napnak

ragyogása,

Lelked lelkem

tükörmása.

A remény

Néha jó, néha vágyom,

néha fáj, néha fázom,

néha bánt, néha szorít,

néha bont, néha szakít,

néha fény, néha árnyék,

néha lét, néha játék.

Néha nem mond semmit sem,

néha ül a mindenen,

néha ördög, néha angyal,

néha megcsal önmagammal.

Ufó

Néhány betonláb,

szögesdrótok,

kerítés sarkából

kifordult oszlop,

horpadt vödör,

rozsdás kanna,

egy régen bedőlt

vizes akna,

ácsolt állvány,

sárga homok,

törmelékek,

romok,

kutya ugat

hosszú láncon,

egy ember áll

a tornácon,

kezében sör,

szájában cigi,

füstje napi

gondjait viszi,

köszönök, figyel,

idegen vagyok,

rádió recseg,

ufókról gagyog.

Misterioso

Felhők között

a madarak,

megtett útjuk

láthatatlan,

röptük könnyű,

halk lebegés,

remény, csoda,

foghatatlan.

Röntgen

Gyökeret vágunk,

hibridet gyártunk,

korcsot nevelünk,

mammont szeretünk,

giccset faragunk,

nihilt kaparunk,

dobozban élünk,

hazug a fényünk,

a rosszal hálunk,

a széptől válunk,

Istent tagadunk,

bűnben maradunk,

mindent feledünk,

óvjuk szemetünk,

felfaljuk létünk,

végszóra félünk.

Akarom

Mikor már majdnem

feladom,

megszólít egy hang:

Nyugalom!

Mikor úgy érzem,

elvesztem,

virágok nyílnak

lelkemben.

Mikor azt hiszem,

fájdalom,

gyönyörré szépül,

s akarom,

akarom,

akarom...

© paudits 2020