Csak a szerelem

(Nagy László emlékére)

Csak a szerelem visz át
létünk hullámtengerén,
csak a szerelembe oltott
boldog, vak remény.
Csak a szerelem visz át
az erőtlen évek alatt,
csak a szerelembe szőtt
görcsös akarat.
Csak a szerelem visz át
az árnyakból a fénybe,
csak a szerelembe font
álmok messzesége.
Csak a szerelem visz át
életből halálba,
csak a szerelembe égett
szívem ragyogása.
Csak a szerelem visz át
fogában tartva,
csak a szerelem visz át
a túlsó partra.

Egyedül

Kiléptem magamból,

ülök a testemen,

vállamon feszül az idő,

hideg és meztelen.

Fekete sapkában pihen,

görnyed a hajnal,

idegen ágyban fekszem

összebújva önmagammal.

Mindenütt
Benne vagyok fűben, fában,
levegőben és virágban,
felhőkben és csillagokban,
eső mosta lábnyomokban.

Benne vagyok a tavaszban,
rejtőzöm a szavakban,
sziklák mélyébe bújva
nézek fel a Tejútra.

Benne vagyok a nyárban,
fürdöm a napsugárban,
szivárványt húzok a földre,
arcodon táncolok körbe-körbe.

Benne vagyok az őszben,
száraz gally, letörten,
deres avar alatt szunnyadok,
kacérak a csillagok.

Benne vagyok a télben,
vakító, sápadt fehéren,
meztelen testedben szív vagyok,
érted vérzek, dobbanok.

Hajnali kép

Szobámban topog a hajnal,

az idő szárnytalan lebeg,

szabálytalan köröket írva

az álmos asztal felett.

A falon feszület, s egy kép,

pácolt keretbe zárva,

poros üvegszemével

az alvó szobát vigyázza.      

In infinitum

Minden nap széttörök,

apró szilánkokra,

és mire eljön a csendes éj,

összerakom magam,

minden nap felrakok

egy csillagot a végtelen égre,

minden nap boldog vagyok,

s boldogtalan.

Észrevétlenül

Csikorgó lépteit a hóban,

hallom még elhalóban,

jégkarmát érzi bőröm,

elmerengve eltűnődöm,

ahogy elsuhant felettem,

(s én észre sem vettem)

az idő...

Apám

Öregedő apámat látom

a kertben,

szélfújta barázdák közt

tapos,

arcába ráncokat karcolt

az idő,

éveit ébresztőórák zúzták

porrá,

szemében hűs patakok

vére folyik.

Reggel

Csörög a vekker,

eltöri álmod,

zuhany, kávé,

buszodat várod.

Párás a hajnal,

üres a város,

álmában fordul

nagyhasú gyáros.

Arcodon szíved,

fáradtan trónol,

éhesen lesi,

jut-e ma jóból.

Madárgyász

Füstszínű felhők

szállnak az égen,

dér szeme csillog

őszi levélen.

Álmos a nap már,

rádől a kékre,

madarak járnak

gyász feketébe.

Hangos a csőrük,

véres a lábuk,

jégre van festve

szép nyoszolyájuk.

Tegnap az ég alatt jártam

Tegnap az ég alatt jártam,

csillagodra rátaláltam,

hajadból koszorút fontam,

Isten lába elé dobtam.

Tegnap az ég alatt jártam,

ültél hófehér ruhában,

szíved nyújtottad nekem,

itt úszik ma is könnyemen.

© paudits 2020